HTML

Konyhafilozófia Speciál

Elmélkedések hitről, hitetlenségről, Istenről, evolúcióról, megváltásról és más ilyesmikről az objektivitás megőrzését megkísérelve

Címkék

Utolsó kommentek

Archívum

Linkblog

A halálnak halála I.

2007.06.01. 10:09 gerebjanos

Mottó1:
Isten azért Isten,
Mert felfogja azt,
Mi embernek felfoghatatlan.
Miért akarod hát felfogni Istent?
Mert gőgös vagy,
S a hit Neked nem elég.
Ez hát eredő bűnöd.
Mottó2:
Isten nem a maga képére, sokkal inkább a maga képességére teremtette az embert…
Kérdések
Valóban nehéz elképzelni egy olyan gondviselőt, aki bár tehetné, hiszen mindenható, mégsem viseli – legalábbis látszólag – mindig gondunk. Ugyanakkor nehéz elképzelni egy olyan világot, amelyben semmiféle gondviselő sem létezik. Hisz így nem maradna senki, akivel szövetkezhetnénk a halállal szemben. Nem maradhatna továbbá nyugalom a lelkünkben amiatt sem, hogy a világot, amelyből korlátolt értelmünk számára értelemszerűen mindig csak korlátolt, azaz csak véges rész érthető és végtelen az érthetetlen, legalább érti valaki. Legalább aki teremtette.
Ugyanakkor például az auschwitzi rémtettek tudatosulásakor mondta egy híres ember: lehet, hogy van Isten, de minden bizonnyal tartós szabadságra ment. Egy anya pedig úgy vélekedett, hogy ha leukémiában meghalt ártatlan gyermekének Isten szerint nem volt helye ebben a világban, akkor az ő lelkében sincs helye Istennek.
Nos hát hogy is van ez? Milyen Isten? Mit akar Isten? Ha akar valamit, akkor miért nem olyan formában közli, amit mindenki azonnal megért? Miért nem egyértelmű? Miért enged számtalan értelmezési lehetőséget, mi több, miért engedi, hogy értelmezési vitáikban az emberek sokszor vérre menő csatákat vívjanak? Ki beszél hozzánk a szentírásokból? Az ember, vagy az Isten? Esetleg mindkettő? Mi a rossz, mi a jó? Ha Isten jó és omnipotens, miért engedi a rosszat? Igaz-e a zsidó-keresztény biblia azon tanítása, hogy mindannyian erdendően bűnösök vagyunk? Ha igen miért? Mit követett el a ma született csecsemő?
Egyébként, vajon ahhoz, hogy ezen kérdéseket érdemben meggondolhassam, vallásosnak, hívőnek kell-e lennem?
Kell hogy hívő legyek?
Nem feltétlenül. Elég, ha jól értem a hit, mint tudat állapot, mint léthez való viszony, mint megismerési módszer lényegét. Elég, ha megértem és empatikusan, azaz jó átérző képességgel felfogni bírom a kegyelmi állapot mibenlétét. Ugyanis e fejtegetések bizonyos értelemben kell hogy tartalmazzanak egyfajta objektivitást, érzelmektől való mentességet. És ha hívő vagyok, tán nélkülöznöm kell ezen objektivitást lehetővé tévő képességet? Korántsem. Hiszen itt voltaképp egy viszony vizsgálatáról van szó, ember és hite viszonyáról, amely tárgy vizsgálata egyáltalában nem érinti Isten léte, vagy nemléte igazolásának kérdését. Hívőként, hitetlenként egyaránt ugyanarra az eredményre kell hogy jussunk, ha értelmes érvelésünk.
Az út, a cél, és tételezésük
Az út az, ami a célhoz vezet. Kétféle minősége lehet, jelenthet módot, módszert, vagy időbeli és/vagy térbeli, valós, vagy képzetes pályát. A módszert alkalmazzuk, a pályát bejárjuk. Az utóbbi esetben az úthoz irány is rendelhető, amely az idő esetében a múltból a jövőbe mutat, míg a térben ívelőn, és voltaképp a képzetes pályán is meghatározható a célhoz képesti előre-hátra fogalma. A mód és a pálya értelem ugyanakkor sajátosan összekapcsolódik, hiszen a pályát mindig valamilyen módon, valamilyen módszerrel járjuk be.
A cél lehet képzetes és valós, elhelyezkedhet térben és időben. Célt csak az értelem tételezhet, ennélfogva utat is csak az értelem járhat be. Ebből persze azonnal következik, hogy a (még) meg nem valósított cél mindig képzetes, de a megvalósított képzetes cél is valós mozzanatot kell hogy magában hordozzon, hiszen a tőlünk függetlenül létező objektív valóságból vonatkoztattuk azt el. A valós mozzanat jelenlétének további bizonyítéka, hogy a megvalósított képzetes cél, azaz az eredmény alkalmazásával a valós világra vagyunk képesek újszerűen, azt számunkra valóan megváltoztatva visszahatni. A pálya csak az értelem által való bejárhatósága a módszer és a képzetes pálya értelemben talán kézenfekvő, de vajon a csillag nem pályát követ-e, a vándormadár célja vajon nem jól meghatározható? Se a csillag, se a vándormadár nem tételezi célját. Az egyik a fizika törvényeinek, a másik ösztöneinek engedelmeskedik útjának bejárása során. Ennélfogva egyik sem „látja” pályáját, azt csak az értelem képes pályaként elvonatkoztatni.
Még pontosabban tehát a céltételezés nem más, mint képzetes célhoz képzetes utat rajzolni. Ezt teszem még akkor is, ha azt mondom, elmegyek addig a fáig. A cél nagyon is valósnak látszik, maga a fa. A céltételezésem azonban nem erről szól, hanem arról a majdani történésről, ami a fához való elmenetelben fog megvalósulni. Az út pedig e gondolati folyamat során módszer minőségében jelenik meg, miszerint azon az ösvényen, gyalogszerrel fogom elérni a kérdéses növényt. A megvalósulás során pedig nyilvánvalóan akkor haladok a cél felé, ha utam bejárásakor fizikailag egyre közelebb kerülök a fához.
Cél, út és mód voltaképp egymástól elválaszthatatlan, egymással dialektikus viszonyban álló fogalmak, mint ahogy azok képzetes és valós volta is az. Célt csak a valósból, az objektíve létezőből tudok leképezni, azaz tételezni, majd a hozzá képzett út és mód, a gyakorlati végrehajtás után megint csak a valósra hat vissza, célszerűen megváltoztatva azt. Az emberi gondolkodás sajátossága épp e közvetettségben rejlik, azaz a természet egyensúlyból kibillentő hatásaira nem közvetlen, ösztön diktálta válasz adatik, hanem a válasz lehetőségeinek mérlegelése után optimálisan kiválasztott reakció történik. Tehát a válasz először képzetesen áll elő, valós hatást nem kiváltva, azaz mintegy képzeletben modellezve a lehetséges viszontválaszokat. Még az igencsak valósnak tetsző, anyagcserénk utolsó szakaszához kapcsolható szükségletünk kielégítését is a képzetesség mozzanatát magában hordozó céltételezés előzi meg, aminthogy az igencsak képzetesnek tetsző matematika eredményei is alkalmasan felhasználhatók valós, természet megváltoztató hatások létrehozására. A nyelv azért alakult ki, mert az ember nem célját, hanem céltételezését akarta közölni társával. Feltételességek és közvetettségek. Az emberi agy ezzel teszi lehetővé a megismerést, a modellalkotó, természettől való elsajátító elhatárolást. Az úton járást.
Fejlődés
Mi az a fejlődés, mi az, hogy fejlettebb?
Több? Vagyis a kettő fejlettebb, mint az egy? Ezt így biztosan nem mondhatjuk. A ház, amelyik még csak egy téglából áll, mégiscsak fejletlenebb állapotban van, mint az, amely már egymillió nyolcszázhuszonhatezer ötszáztizenkét darabot tudhat magában. A tanár többet tud, mint a diák, tudása magasabb fokon áll, fejlettebb. Ez a disznó fejlettebb, mint a másik, kövérebb, nagyobb a súlya, több. Ez többsejtű. Ez fejlettebb, mint az egysejtű. De ez a nagyobb kupac homok mégsem fejlettebb annál a kisebb kupacnál. A „több” tehát szükséges, de nem elégséges feltétele a fejlettebbségnek.
Összetettebb? Igen. A fejlődés az valamilyen komplexitás fokozódást jelent. Ehhez kell egy mennyiségi összetevő, vagyis a fejlettebb rendszer, vagy struktúra elemeinek, építőköveinek száma nagyobb, és ebből következően egymáshoz való viszonyrendszerük, együttműködési lehetőségeik és módozataik összetettebb. Ez minőségi mozzanatot hordoz magában. Így tehát ráfoghatjuk a delfinre, hogy fejlettebb, mint a vízipók. De vajon fejlettebb-e egy aminosav egy vízmolekulánál? Az biztos, hogy összetettebb, komplexebb. És egyáltalán mit csinál a vízipók? Létfenntart, fajfenntart.  És mit csinál a delfin? Létfenntart, fajfenntart. Ugyanazt. És mind a kettő tudja csinálni. Mind a kettő versenyt nyert az evolúciós versenypályán. Akkor miért fejlettebb a delfin? Hiába komplexebb, ugyanazt a célfüggvényt valósítja meg.
Ebből a szempontból nem is fejlettebb. És itt most a szemponton van a hangsúly. A természetnek ugyanis nincsenek szempontjai. Nincsenek célfüggvényei. Nincsenek céltételezései. Csak az embernek. Ez az ember pedig azt mondja, hogy azt a biológiai struktúrát tekintem fejlettebbnek, amelyik komplexebb és ennél fogva közelebb áll annak a képességnek a hordozásához, amit emberi értelemnek, tudatnak nevezünk. A biológiai struktúrát pedig fejlettebbnek tekintem mindazon struktúráknál, amelyekből a biológiai struktúrák állnak. A nem biológiai struktúrákon pedig már nem értelmezem a fejlettség fogalmát, csak komplexebbnek, vagy kevésbé komplexnek nevezem őket.
A teista és az ateista beszélgetnek, vitatkoznak. Hamarosan rá kell jönniük, hogy sokkal inkább álláspontjuk különbözőségeinek felderítésére kell nagyobb energiát fordítaniuk, mintsem az azonosságok kutatására. Ugyanis mintha a különbözőségek sokkal kevesebben lennének. És mintha a tanító-tanítvány szerepek is időnként felcserélődnének. Amolyan „peer to peer” a viszony.
TEISTA: A hívő ember számára egyértelműen fejlettebb tudat állapot, hitminőség kell hogy legyen az, ami Istenhez közelebb álló. És itt kap kitüntetett szerepet az út fogalma, mégpedig mindkét minőségében. Módszer és pálya. Nem véletlen, hogy számos hitfilozófia tartalmazza. Hiszen Isten felé haladunk az Ő általa kijelölt úton. Minden lépéssel, amellyel jobban megértjük Őt, egy fejlettebb állapotba jutunk. Ez azonban tipikus példája azon úton járásoknak, amikor már nem egyértelmű annak eldöntése, vajon a jó irányba haladunk-e, vajon közeledünk, vagy távolodunk az isteni célhoz, vajon követjük-e az isteni akaratot, vagy épp ellene teszünk? Vajon melyik a helyes út Istenhez? A természethez visszavezető, hiszen Isten természeti lénynek teremtette az embert, vagy az attól látszólag távolodó, technológiát fejlesztő?
ATEISTA: Ez tehát a hitviták tárgya.
TEISTA: Az mindenesetre vitán felül áll, hogy fejlődnünk kell, ha Istenhez közeledni akarunk, hiszen a végtelenhez csak úgy lehet közeledni, ha a végeshez állandóan hozzáadunk, igaz a folyamat így maga is végtelen lesz. Az Isten által teremtett értelem azonban a teremtő csodájához méltóan maga is csodákra képes, azaz amit az úton való járás során állandóan hozzáad a végeshez, amit tehát létrehoz, teremt, alkot, az maga is tartalmazhatja a végtelen mozzanatát. Például az igazi műalkotás kötelezően erről ismerszik meg, nem beszélve a matematikáról. Tehát érvényes ez mind a tudományos, mind pedig a művészi megismerésre egyaránt.
ATEISTA: Na és a társadalom? Nyilván akkor fejlettebb, ha benne az értelem kevésbé gátolt biológiai létmeghatározottságai által, vagyis szabadabb. Vagy tán még fejlettebb akkor, ha a társadalom, mint olyan már nem is létezik, mivel az értelem technológiájánál fogva már teljesen ura biológiai lét­meghatá­ro­zottsá­gainak, és így önmaga újratermeléséhez már nem kell semmiféle társadalmi munkamegosztás. Nem kell semmiféle munkavégző képességet újratermelni, egyáltalában nem kell semmit termelni, tömegméretekben reprodukálni. Az individuumok teljesen szabadok, egymással való kapcsolataik mennyisége és minősége tetszésük szerinti és destrukciós céltételezéstől mentes. Igényeik pedig az értelem szempontjából lényegiek, tehát az újszerű kapcsolatrendszereken keresztül kielégíthetők. Ugyanis az egyén voltaképp önnön társadalmiságának terhét képes a legkevésbé elviselni. Nem osztálynélküli társadalom fog tehát létrejönni így, hanem valamiféle társadalom nélküli közösség. Értelmes individuumok megismerő közössége.
TEISTA: Nos, bevallom, ezt nem tudom még követni. Nagyon fontos kérdés. Legyen egyik következő beszélgetésünk témája.
(de ez a beszélgetés még nem ért véget, következő rész)
 

Szólj hozzá! · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://konyhafilo.blog.hu/api/trackback/id/tr2258780

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: anaemia 2017.10.18. 09:28:28

Cosplay kultúra - Interjú Dhommy-cosplayerrel - OverGround Magazin

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása