Konyhafilozófia Speciál

TEISTA: A törvények, mint olyanok önmagukban tehát nem léteznek. Ilyenformán azt sem mondhatjuk, hogy a fizikai világ valamiféle elvont törvényeknek engedelmeskedik, és erre valamilyen értelem kényszeríti. Olyan ez, mintha azt mondanám, volt két birkám és azért van most négy az ajándékba kapott kettővel együtt és nem három, mert a birkák engedelmeskednek annak a törvénynek, hogy kettő meg kettő az négy. Máshol keresd Istent. A törvényszerűséget én veszem észre, én vonatkoztatom el, és kétdimenziós ábrát rajzolok vele papírlapomra a háromdimenziós világról. Modellezek, elhanyagolok. A törvények az emberi percepció, értelem vonatkozásában nyernek csak értelmezhetőséget. A törvények a világ ember által értelmezhető arca, megnyilvánulási formája. Vélhetően a világ végtelen sok „világgá” képezhető le, végtelen sok módon fogható fel. Függ annak az entitásnak a létmeghatározottságaitól, amely az adott esetben az absztraháló értelmet hordozza.

ATEISTA: Na de van-e abszolút általános érvényű ismeret? Végső igazság? Erre vagy azt mondjuk az eddigiekhez konzekvensen a végtelen mankójába kapaszkodva, hogy nincs, csak haladni lehet felé, vagy azt, hogy Isten. Persze ez utóbbival voltaképp megint csak az előbbit mondjuk, de mint ahogy arra már korábban utaltunk, az embernek barátságosabb Istent mondani, mint ismeretlent. Rajtad áll, hogy melyiket mondod szívesebben.

TEISTA: Na igen, de ez nyilván jelenlegi, véges értelmünk válasza. Persze, hogy az, hiszen ez van nekünk. Mindazonáltal lehet, hogy fejlettebb értelmünk igencsak meg fog lepődni, amikor kiderül, hogy a végső igazság az, hogy nincs végső igazság, mert abban a pillanatban, hogy az értelem képes lesz ezt teljes komplexitásában felfogni, azonnal új, eddig sohanemvolt igazságok létrehozására válik képessé, és él is vele.

ATEISTA: Az értelem, amikor megért, tudatilag birtokba vesz, a valóságból elvonatkoztat valamit, akkor egy leképzést hajt végre. Az objektív, tőle függetlenül létező valóság egy alkalmasan egyszerűsített vetületét hozza így létre. Vagyis a számára végtelen, vagy végtelennek tűnő valóságból egy valamilyen szempontból mindenképpen véges, és ennél fogva vizsgálható, felfogható tartományt képez le, ezek szerint szükségképpen nem egy-egy értelmű tükrözéssel. A leképzési transzformációs lépések után tehát a végeredmény nem lesz, nem lehet teljesen azonos magával a vizsgált valósággal. Mindazonáltal ha nem lenne a kép igaz, valós tartalmú, akkor a valóságra való visszahatás sem lehetne sikeres, nem szolgálhatná már a leképző tényleges fizikai létének fenntartását sem, elpusztulásához vezetne. A valóság így nem volna megismerhető. A kérdés mármost az, elképzelhető-e olyan értelem, amely a felfogás mozzanatába nem lop be véges elemeket, hanem végtelen paraméter számmal, lényegében végtelen és határtalan modellteret alkot?

A megismerés folyamata arról szól, hogy a megismerő a megismerendő valamely tartományát valamely módon számára valóvá teszi, azaz elhatárolja a külvilágtól, elsajátítja, mintegy magába foglalja azt. Mivel a megismerő értelmet hordozó struktúra maga is a megismerendőben létezik, annak mintegy részhalmaza, a teljes világot a maga teljes végtelen meghatározottságában sohase lesz képes magába foglalni, önmagára egy-egy értelműen leképezni. Még akkor sem, ha jól tudjuk, hogy a struktúrát alkotó elemek számosságát még meg kell szoroznunk az elemek közötti lehetséges kölcsönhatások számosságával, ami feltehetőleg kaotikus végtelen sorokat eredményez. Hiszen mégiscsak véges elemszámú struktúra áll szemben egy végtelen elemszámú mindenséggel. Mivel maga a gondolkodás, a tudatosítás, a megértés tulajdonképpen részhalmaz képzés a teljes valóságból, e folyamatok csak a teljességhez viszonyítva értelmezhetők. A tudatosított valóság ezek szerint egyféleképpen szegényebb, egyszerűbb, kevesebb, mint a teljes, de ugyanakkor mégis több, mert minőségi mozzanattal gazdagítja a mindenséget, újféle, addig sohasem volt, mindenségmegváltoztató visszacsatolásokat létrehozva így.

TEISTA: Csak egy olyan lényt lehet elképzelni, amelynél ez a bizonyos leképzett részhalmaz azonos a teljes egésszel, magát a Teremtőt. Ekkor a megismerő és a megismerendő egy és ugyanaz, azaz mintegy egybeesik, vagyis a létező világ és történései azonosak magával a megismerővel. Ezen „Isten modell” szerint tehát csak egy „csúcs” értelem lehet, így amikor az ennél gyarlóbb értelem megismerési tevékenységet folytat, akkor olyan megismerendőt igyekszik megismerni, amely önmaga is megismerő. A teljes világ tehát, azaz maga az Isten, egy olyan legnagyobb buborékhoz hasonlítható, amelyben a különféle, az evolúcióból éppen kibúvó értelmek rendkívül apró, új buborékokként kezdik a világ megismerő elhatárolását, majd ahogy az értelem evolúciója előrehalad, úgy nőnek ezen buborékok egyre nagyobbra, azaz egyre nagyobb részhalmazát lesznek képesek a világnak magukba foglalni, megérteni. Ha Istent, azaz a teljes való világot korlátosnak képzelnénk, akkor e buborékoknak előbb-utóbb egymásba kéne olvadniuk, végül magával az Istennel kéne eggyé válniuk, miközben valahol a mélyben, mint valami gigantikus pezsgőfürdőben, újabb és újabb apró buborékok képződnek.

Ha viszont még lazábbra engedjük a gyeplőt, vagy akár a lovak közé is dobhatjuk, akkor Istent és ebből következően világát minden szempontból végtelennek elképzelve a képződő tudás buborékok nem szükségképpen olvadnak össze, hanem esetleg csak részben, és így a legnagyobb, legkülsőbb buborékot állandóan tágítva hoznak létre végtelenhez tartó új megismerés minőségeket.

ATEISTA: Vegyük észre, hogy e végső kép Isten nélkül is megáll, azaz tulajdonképpen azt mondja, hogy a megismerő értelem – egy bizonyos fejlettségi szinttől kezdve, vagy tán még előbb nem tudatosan – épp e megismerő tevékenysége folytán oly módon hat vissza a megismerendő valóságra, hogy azt mintegy újraalkotja, új törvények szabta spontaneitásokon újabb végtelen és ismeretlen, azaz megismerendő komplexitás fokozódásokat lehetővé téve így. Azaz ha tetszik, a megismerő értelem voltaképp teremtő tevékenységet végez.

Természetesen ettől még ugyanúgy elképzelhető egy legfőbb teremtő, aki ezen kisebb teremtőket is magában foglalja. A hívők számára nyilvánvalóan megnyugtatóbb az a kép, hogy kisebb, Isten felé táguló és végül benne feloldódó buborékokként, a szó szoros értelmében Istenben létezünk, vagy ha tetszik, ily módon voltaképp mi is az Ő gondolatai vagyunk.

TEISTA: Amikor a hívő ember azt mondja, nézd milyen végtelenül sokféle a világ, hányféle állat, növény van, milyen végtelenül bonyolult a természet egyensúlya, milyen végtelen titkokat tartalmaz az emberi lélek maga, hát kialakulhatott mindez magától, akkor ezzel önmagában bizonyítottnak tekinti Isten létét, és kellemesen megnyugszik.

Sokszor Isten bizonyítékként hangzik el tehát, hogy spontán nem alakulhatott ki világunk ilyetén való végtelen bonyolultsága, az élő szervezetek ilyen fokú komplexitása, folyamatok milliárdjainak a termodinamikai egyensúlytól igen távoli, finoman hangolt dinamikus egyensúlya. Vegyük észre, hogy ezzel magáról a Teremtőről mondunk nem éppen hízelgő véleményt. Azt mondjuk ugyanis, hogy Isten nem képes olyan kezdeti feltételeket teremteni, amelyek nagy valószínűséget adhatnak tetszőleges fokú komplexitás spontán, azaz az Isteni kéz további érintése nélküli létrejöttének. És csak azért gondoljuk így, mert még korántsem Isteni agyunkkal egyelőre nem tudjuk ezt elképzelni. Mi ez, ha nem az önhittség minősített esete? Ugye megengedjük Istennek, hogy a teremtés hogyanja egy kissé összetettebb legyen, mint ahogy azt az emberiség gyerekkorában mesélte nekünk? Vagy másképp fogalmazva, mint ahogy azt világot megismerő utunk egy korábbi szakaszán felfogni voltunk képesek? Isten szavát jól értő hívő a teremtés hogyanját sem emelheti ki a megismerendők tárházából, tehát csak úgy viszonyulhat hozzá, mint ami ugyan egyre mélyebben, de teljesen már szinte csak Istenként ismerhető meg.

ATEISTA: Ha jól értem, Isten tehát igenis létrehozhatott egy olyan kezdeti konstellációt, hogy az az alap valami, ami ezen kiinduló állapotban létezett, nevezzük akár egynemű fizikai közegnek, egynemű energiának, vagy Isten gondolatának, képes arra, hogy egy adott pillanatban többneművé váljon, többnemű anyagszerű, és többnemű energiaszerű hullámokba fodrozódjon, megalkotva így az elemi részecskék és kölcsönhatásaik világát. Ez a tulajdonsága. S ha ez megvan, a többi megy magától. Mivel az elemi részecskék kölcsönhatásaik révén „látják” egymást és mozognak, megvan az igen nagy valószínűség az összekapcsolódásra, a komplexitás fokozódásra. Már csak tenger idő kell hozzá.

Úgy tűnik, hogy magának az anyagnak, az anyagi struktúráknak a tisztán energia állapotból való kibontakozásáról, evolúciójáról beszélhetünk, és egy bizonyos fokú komplexitás elérése után az egészet úgy nevezzük, hogy élet. Aztán értelem.

Fizika, energia, energia egyenletek, termodinamika, relativitáselmélet, kozmológia és kvantum fizika. A végtelen makró- és mikró univerzum. Mondjuk Isten tapsolt egyet és ez volt az ősrobbanás. A taps stoppert is indított egyben, hogy a térhez legyen idő. Ez a végtelen kis méretű és végtelen nagy sűrűségű állapot jó kezdet ahhoz, hogy az előtte valóval ne fárasszuk végtelentől kétségbeesett agyunkat.

TEISTA: Természetesen a hívő nem vesződik a T₀ előtti időtlen, teretlen energia fluktuációk, vagy más effélék elképzelésével, hanem Istent ülteti mindezek helyébe. Isten végtelensége pedig nem olyan nyugtalanító, sőt vigasztaló, hiszen maga a szeretet és szépség nyer így határtalan dimenziókat. Ha pedig a mi értelmünk voltaképpen Isten akaratából anyagi struktúrák evolúciójának terméke, akkor Isten nem más, mint a nem anyagi alapokon nyugvó értelem. Talán azok az időtlen és teretlen energia fluktuációk Isten gondolatati

Érdekes, azt mindenki könnyen belátja, hogy valós eszközeinket, mesterséges érzékszerveinket állandóan fejleszteni kell ahhoz, hogy a valóság megismerésében tovább léphessünk. Azt azonban mindenki gőgösen természetesnek veszi, hogy jelenlegi véges értelmünkkel maradéktalanul észre tudjuk venni és fel is tudjuk fogni, bármit is „látnak” majd valós eszközeink. Csak kellően ügyes modellalkotás kérdése az egész. Matematika és számítástechnika. És megvan a teljes, egyesített elmélet. Milyen alapon gondoljuk ezt? Ha így volna, már most, jelenlegi meghatározottságainkkal, agykapacitásunkkal potenciális Istenek volnánk, csak még tanulnunk kell egy kicsit.

Természetesen nem akarom azt a szép költői képet lerombolni, miszerint az ember Isten iskolájába járó Isten növendék, mert tulajdonképpen így van, de tudomásul kell venni, hogy ehhez az értelem evolúcióját most már nem spontán, hanem céltételezve, de folytatni kell.