(A halálnak halála IX. folytatása)
*
ATEISTA: No és a halhatatlanság? Test vagy lélek? Előbb utóbb mindkettő? Lesznek lelkek test nélkül, testtel, esetleg olyanok, akiknek még halandó volt eredeti testük és most új testet igényelnek?
TEISTA: Nem tudom. Azt kell mondjam, nem szabad, hogy tudjam. Hiszen ember vagyok, ráadásul jelenleg még halandó testben. Azt nem tudom, hogyan lesz, de úgy hiszem, a mi feladatunk a megoldást megtalálni Isten szándéka szerint. Elismerem, az én személyes hitfilozófiám, Isten felfogásom, vallásos tudatom igencsak elrugaszkodott és szokatlan a ma leginkább elterjedt és gyakorolt hitgyakorlatokhoz, vallási tudat rendszerekhez képest. Én még azt is megengedem, bizonyos persze nem vagyok benne, és szeretném, ha nem így lenne, hogy test és lélek nem elválasztható egymástól. Így a lélek, ha a test elmúlik, szintén az örök nemlét állapotába süllyed.
Bár a keresztény tanítás szerint a test is egyféleképpen halhatatlan, vagyis a lélektől nem elválasztható, azaz a test a lélekkel együtt valamiféle új minőségben születik újjá, de ezzel csak a megszokott létmeghatározottságokat menti át a hit az örök élet birodalmába. Nevezetesen, hogy megőrizzük emberszerű világérzékelésünket, megszokott érzékszerveinket. Valójában mégiscsak a lélek örökéletéről, vagy haláláról szól a történet. Egyébként büntetésként a lélek halálát még a mai vallásgyakorlat is el tudja képzelni. De miért ne lehetne a halhatatlan lélek legendája a halált ösztönösen elutasító emberi tudat találmánya? Igenis legyen a lélek halandó, felnőtt fejjel legyünk már túl azon a hisztin, amit akkor vágtunk le, amikor megtudtuk, hogy egyszer meghalunk. Az Isten által kijelölt egyik legfőbb feladat pedig éppen abban áll, hogy legyőzzük ezen utolsó emlékét is a biológiai evolúciónak, végleg felszámolhatóvá téve így minden olyan biológiai örökséget, amely eddigi történelmünk során értelmünket tompítva azt a humánum ellen vezérelte. E biológiai örökséget szoktuk mi meséinkben Sátánnak nevezni. Isten ugyanis nem épít nekünk mennyországot, aminthogy szüleink sem örök biztonságot. Azért teremtett minket önmagához hasonlatossá, hogy önmagához méltó tetteket tudjunk végrehajtani. Például képesek legyünk mennyországot teremteni. S ahogy szüleink hagynak magunkra egyszer, úgy hagyott magunkra Isten is minket szabad akaratból önállóan cselekedni. Jézus utolsó szavai voltaképp erről szólnak. S bár mind szüleink, mind pedig Istenünk tanítása csak nekünk szóló, személyes, csak Isten teheti meg, hogy minden emberhez személyesen tudjon szólni. S csak Isten képes úgy elhagyni teremtményét, hogy az egyúttal meghívás is legyen egy következő találkozóra.
Még egyszer mondom, én azt hiszem, a lélek mindezek ellenére mégiscsak halhatatlan. Isten talán megőrzi az egyszeri és megismételhetetlent. De a bizonyosságot elvesztettem. Egyszerűen nem lehetek bizonyos Isten teremtési módszereiben, világvezérlési elveiben.
Bizonyos csak Isten szeretetében lehetek.
ATEISTA: Igen, és pontosan ez az, ami elválasztja egymástól kettőnk világnézetét. Mégpedig anélkül, hogy az erkölcsi lényeget, azaz az emberi lényeget illető egyetértésünket érintené. Én nem hiszek a lélek testtől való különválaszthatóságában, és bizonyos is csak a szabadon megismerő értelem humánumában, mindenkori konstruktivitásában lehetek annak fizikai megjelenési, megnyilvánulási formájától függetlenül. Azonban hitbeli megélési módunk különbözősége ellenére utunk, és az azon való járási módunk szinte teljesen azonos, és ez így is van rendjén. Istentől pedig, ha mégis találkozom vele, majd elnézést kérek. Bár beszélgetésünk épp azt bizonyította, hogy nem lesz rá szüksége.
Azonban hadd kérdezzem meg, ha a halált már legyőztük, ha társadalmiságunkat már megszüntettük abban az értelemben, hogy nincsenek benne determinált, megváltoztathatatlannak tűnő kötelezettségeink, ha tehát már minden biológiai létmeghatározottságunkat, minden atavisztikus örökségünket meghaladtuk, azaz ha szabadok leszünk, akkor mégis milyen szükségletünk fog minket Isten tételezésére késztetni? Mitől fogunk félni?
TEISTA: Sokakat már ma sem a félelem vezérel Isten útjára. Hanem a hódolat a teremtés nagyszerűsége, és a benne megnyilvánuló szeretet előtt. A megismerő értelem mindig véges marad, s hozzá képest a megismerendő, vagy ami voltaképp ugyanaz, az Isten, mindig végtelen. És igenis a véges, mindig „félni” fogja a végtelent. A megismerő értelem Isten felé való rohanása épp olyan végtelen, mint az 1/x függvény értékeinek minden határon túli közeledése az x tengely felé. Végtelenül közel kerül hozzá, de sohase éri el. Ugyanis ahogy azt már megbeszéltük, a megismerő értelem sajátossága éppen abban rejlik, hogy a megismerési folyamat során teremtő módon hat vissza magára a megismerendőre új megismerendő dimenziókat létrehozva így.
ATEISTA: Tehát egész egyszerűen az egyén szubjektív lelki szükséglete határozza meg, egyenlőség jelet tesz-e a megismerendő és Isten közé. És teheti ezt azért, mert Isten megengedi. De hadd tegyek fel mégis egy végső kérdést. Az ön hite szerint Isten létezése igaz. Ha ez így van, akkor mi, hitetlenek, már ha így is maradunk, az ön hite szerint nem fogunk birtokába jutni egy igazságnak, amiért önnek nyilvánvalóan sajnálnia kell minket, hiszen egy egész világgal vagyunk így szegényebbek.
TEISTA: Igen, sajnálom önöket. De Isten meghívóját én nem tudom kézbesíteni.
ATEISTA: De hát nem fontos, hogy higgyünk Istenben? Nem kéne önnek mindent elkövetni, hogy hívővé váljon minden ateista?
TEISTA: Furcsát fogok megint mondani. Istennek nem fontos, hogy higgyenek benne. Ő nem lesz attól se több, se kevesebb. Csak ön lehet sohasem kevesebb, csak több tőle. Mindazonáltal a dologban az a szép, hogy mindezek ellenére semmi jogalapom sincs azt állítani, hogy ön most kevesebb, mint én vagyok. Ön másfajta teljességben él most, amit én nem ismerek egészen. A lényeg, hogy tudunk ugyanazon az úton járni. Az utat kísérő fák közt pedig Isten bújócskázik. Most éppen én látom, ön elől takarásban van. Lehet, hogy a következő lépésnél fordítva lesz.
Beszéljünk most a teremtés hogyanjáról
ATEISTA: Jó. Beszéljünk akkor most kicsit részletesebben a teremtés hogyanjáról. A megfogalmazást tekintse önnek szóló gesztusnak, korántsem szeretnék most állast foglalni akár a teremtő, akár a magától teremtődő világszemlélet mellett. Térjünk vissza ismét a komplexitás fokozódás, azaz a fejlődés témaköréhez. Én az alábbi komplexitás szinteket vélem meghatározhatónak világunk fejlődését illetően, ahol is mi épp a harmadik szintről készülünk átlépni a negyedikre:
· Nulladik szint – komplexitás minimum (állapotváltás, anyag - energia, őshomogenitás, ősrobbanás).
· Első szint – holt komplexitás (spontán evolúció, anyag).
· Második szint – élő komplexitás (spontán evolúció, élet).
· Harmadik szint – első szintű értelmi komplexitás (spontán evolúció, biológiai és halandó intelligencia).
· Negyedik szint – második szintű értelmi komplexitás (céltételező evolúció, mesterséges és halhatatlan intelligencia).
· Ötödik szint – harmadik szintű értelmi komplexitás (céltételező evolúció, anyagtalan intelligencia).
TEISTA: Anyagtalan intelligencia?
ATEISTA: Anyagtalan, azaz nem időben létező. Mivel egyre inkább úgy tűnik, hogy az idő pusztán az anyag egyik tulajdonsága, az anyagtalan létezés tételezésekor le kell mondanunk az idő tételezéséről is.
TEISTA: Ön ezt el tudja képzelni? Hogyan létezhet gondolatsor idő nélkül?
ATEISTA: Nem, nem tudom elképzelni. Fogalmam sincs róla, azaz nem tudok egy ilyen létezésformáról fogalmat alkotni. Akárcsak a született vakok a színekről. Csakhogy ezt nem tekinthetem bizonyítéknak e létezésforma nemlétezésére. Milyen alapon?
TEISTA: Na de azért a vakoknak sok mindent el lehet mondani a színekről, fizikailag el lehet mondani az alapokat frekvenciákról, fénytörésről, ilyesmikről.
ATEISTA: Az időtlen létezésről, azaz a tér-idő kontínuumon kívül való létezésről is lehet mindenféle matematikai leírásunk, modellünk. Egy létezésforma, ahol az ok és az okozat nem időben követi egymást, hanem egy ismeretlen dimenzióban, amelyben ennélfogva a követés fogalmának, mint olyannak sincs értelme.
TEISTA: Ön Istenről beszél?
ATEISTA: Nem. Szerintem Isten, ha létezik, ettől a léttől még mindig biztonságosan végtelen távolságban van.
TEISTA: Legyen ez hát következő beszélgetésünk témája.
Tisztelt olvasó!
Itt most egy hosszabb szünet következik, mert nem tudom, mikorra sikerül a továbbiakat közreadható állapotba hozni. Addig is megtiszteltetésnek venném, ha az eddigiekről éles vita alakulna ki, bár ilyen jó eredményt nem remélek. De ha legalább még egy-két ember elolvasná, az se lenne semmi.
Ami még lesz (remélem):
Második füzet
A teremtés módja
(beszélgetés a tudományról)
*
*
Harmadik füzet
Az értelem közössége
(beszélgetés a jövő társadalmáról)
Utolsó kommentek